Kocsola Község Cigány Kisebbségi Önkormányzata

Székhely: 7212 Kocsola, Kossuth u. 59.
Megítélt támogatás összege: 2.431.000Ft

A Kocsola Község Cigány Kisebbségi önkormányzata 2002-ben kezdte meg működését kocsolai székhellyel.

A projektben nyújtott szolgáltatások során az esélyegyenlőséget hivatott szolgálni az elsődleges célcsoport számára nyújtott romológiai tárgyú képzéssel, a szociális szakemberek az így megszerzett ismeretek révén képessé válnak a hátrányokkal küzdő nők és a roma kisebbségek képzési, munkaerő-piaci problémáira adekvát megoldásokat kínálni.

A másodlagos célcsoportban kiemelten jelen lévő roma közösség képviselőivel kapcsolatos munka koordinálásáért felelős, valamint a dél-dunántúli régióban tevékenykedő roma szervezetek valamint a projekthez információért forduló romák tájékoztatása. A konzorcium tagjaként a Cigány Kisebbségi önkormányzat, mint roma érdekképviseleti szervezet, s a sorai közt lévő munkatársak, korábbi programokon megszerzett tapasztalataikkal, az elmúlt évek alatt kiépült kapcsolati rendszereikkel járulnak hozzá a program sikeréhez. Korábban Phare, ROP programok kapcsán szereztek tapasztalatokat.

Szerepe a projektben a Dél-Dunántúli Régióban élő roma közösség képviseletében, a projekttérség roma szervezeteinek mozgósítása, programba történő bevonása, koordinálása. Feladata, a képzési blokk részét képező romológiai tananyag összeállítása, közreműködés a roma ismeretek közvetítésében. Továbbá a projekt futása során részvétel a negyedéves szakmai, pénzügyi beszámolók, valamint záró beszámoló elkészítésében.

Kiemelt szerepe a projekt népszerűsítése, a programban képzett szakemberek munkájának segítése.